Hieroglifák: Isten szava kőbe vésve

Hieroglifák: Isten szava kőbe vésve

A hieroglif írás annyit jelent, szent véset, de nevezik Istenek szavának is. Talán nem véletlen, hogy a fáraók, akik fennen hirdették magukról, hogy ők az istenek földi helytartói, leszármazottai, ragaszkodtak ehhez az írásmódhoz.

A hieroglifa egy igen egyedi írásmód, hiszen első ránézésre képírást takar, azonban a jelek szót, szótagot, de akár egy-egy mássalhangzót is jelölhetnek. Éppen a képírás volt az, ami a legtöbb tudóst is zavarba hozta, sőt mi több, félrevezette. Így nem csoda, hogy évszázadokig senki nem tudta megfejteni, mit is jelentenek a különös és misztikus jelek.

Az egyiptomi első dinasztia alapítója, a régi egyiptomi csillagászok feltevése szerint, időszámításunk előtt mintegy négy évezreddel uralkodott. Ha nem is fogadjuk el hitelesnek a fenti adatot, nem lehet túlságosan nagy az eltérés, mert az egyiptomi történelemmel foglalkozó tudósok a negyedik és harmadik évezred közé helyezik ezt az időszakot. Az első dinasztia megalapítása Mena fáraó nevéhez fűződik. Uralkodása alatt bontakoztak ki az egyiptomi műveltség csírái, és az egyiptomi írásrendszer.

Az ásatásokból napfényre került legrégibb írott emlékek e kor maradványai, s már igen fejlett írásrendszerről tanúskodnak. Elefántcsonttáblák, kőfeliratok, papirusztekercsek temérdek bizonyítékot szolgáltatnak erre. E nagyszámú írásos tanúsítványnak azonban három évezreden keresztül senki emberfia hasznát nem vehette. Egyszerűen nem tudtak velük mit kezdeni. Az ókor, a középkor, sőt az újkor tudósai hiába szentelték életük az eléjük került hieroglifák megfejtésének, eredményt nem értek el.

Az ókori írók, akik Egyiptomról tudósítottak, csupán hiányos felvilágosításokat nyújtottak. Hérodotosznál, a szicíliai Diodorosznál és Plutarkhosznál találunk ugyan szórványos utalásokat a hieroglif írásmódszerre, de egyikük sem tudott kellő mértékben közelebb férkőzni a problémához. A XVII. századtól kezdve a tudósok mind nagyobb odaadással foglalkoztak az egyiptológia tudományával, a művelt világot izgatta a hieroglifák titka. Minden lelkesség, minden odaadás ellenére eredményt nem tudtak elérni.

A rosette-i kő

Napóleon hajóhada 1798 májusában futott ki a touloni kikötőből. Hadseregének legkiválóbb tábornokai, de ugyanakkor tudósok, művészek, technikusok kísérték egyiptomi hadjáratára. A vállalkozás, mint hódító hadjárat, és mint kísérlet, hogy Angliát érzékeny oldalán megsebezze, céljatévesztett volt. A tudomány mezején azonban jelenetős siker született. Az egyiptomi építőművészet a maga nagyságában és fenségében most első ízben tárult az európai szem elé.

A hadjárat legnagyobb tudományos eredményét a rosette-i kő szolgáltatta. Rosette város Alsó-Egyiptomban fekszik, a Nílus nyugati deltája egyik ágának bal partján, 15 kilométerre a Földközi-tengertől. Arab neve Resid, a város alapítója, Harun al Rasid kalifa után. A francia katonák a város megerősítése céljából sáncot ástak, és e munkálatok közepette Bouchard mérnök egy fekete bazalttáblát talált a földben. A táblán levő szöveg háromféle írással volt bevésve: hieroglif, démotikus és görög írással. A rosette-i követ a francia tudósok vették gondozásukba, mert sejtették, hogy abban olyan eszközre tettek szert, amelynek segítségével sikerül majd megfejteni a hieroglif írást. Az értékes leletet hajóra rakták, és útnak indították Franciaországba…

A rosette-i kő hieroglifáinak megfejtése terén Thomas Young angol orvos tette meg az első eredményes lépést. A cambridge-i Museum Criticumban 1815-ben megjelent cikkében feltételezte, hogy a keretbe foglalt jelcsoportok uralkodók nevei. Megállapította 13 önálló mássalhangzójel hangértékét, és hogy azt milyen irányban kell olvasni.

A felirat megfejtése Jean François Champollion francia tudós nevéhez fűződik, aki a rejtvény kulcsát annak a felismerésnek segítségével találta meg, hogy a hieroglifákban vegyesen fordulnak elő szójelek, mássalhangzócsoportok jelei, önálló mássalhangzójelek (betűjelek), hangérték nélküli determinatívumok, és ritkán piktogramok is. Champollion a táblán előforduló tulajdonnevek alapján, szorgalmas kutatással, lépésről-lépésre haladva végül is elkészítette az első ősegyiptomi nyelvtant és szótárt. Nagy segítségére volt Champollionnak az a hieroglif és görög felírás, amelyet 1815-ben Banks talált Philaeben, és 1821-ben Angliába szállított. A hieroglif felírás két koszorúba foglalt betűcsoportot tartalmaz, melyek közül az egyik már a rosette-i kövön is szerepelt, és ismert volt, mint Ptolemaiosz neve. A másik koszorúban Champollion a görög felírás segítségével felismerte Kleopátra nevét.

A hieroglif írás az egyiptomiak reprezentáló írása volt. Emlékoszlopokon, sírfeliratokon hieroglifákat alkalmaztak. A köznapi életben, levelezésben, feljegyzésekben a hieratikus (papi) írást használták, amely körülbelül úgy viszonylik a hieroglifákhoz, mint az írott betű a nyomtatott betűhöz. Ezt az írást nádtollal, ecsettel vetették papiruszra. A hieratikus írás jeleiben már csak homályosan ismerhetők fel az ábrázolt tárgyak, amelyekre utalnak.

Időszámításunk előtt a VIII. században újfajta írást vezettek be Egyiptomban, amelyet a tudomány, Hérodotosz után, démotikus írásnak nevez, bizonyára azért, mert maga a nyelv, amely ebben az írásban fennmaradt, nem a hieroglifák klasszikus nyelve, hanem üzleti és magánügyekre vonatkozó iratokban használták, míg a hieroglifák nyelvét szent nyelvnek őrizték meg. A démotikus írás a hieratikus írás további leegyszerűsítése. Körülbelül 1000 esztendőn keresztül ezt az írást használták mindaddig, míg a kereszténység elterjedésével az egyiptomiak is át nem vették a görög ábécét.

Az egyiptomi írás a maga idejében a legfejlettebb írás volt, de még távolról sem kielégítő és tökéletes. A mai értelemben vett ábécé tulajdonképpeni feltalálása nem is az egyiptomiak, hanem a föníciaiak érdeme.

A titkot megfejtő Champollion 1790. december 23-án született Figeac-ban. Tizenhárom éves korára már tudott arabul, ismerte a cirill írást és a káldeus nyelvet, kollégistaként pedig a kínai és az etióp nyelvvel is foglalkozott. Legjobban a hieroglifák izgatták: egy kopt szerzetessel történt találkozása után elkezdte kutatni a hieroglif és a kopt írás közötti hasonlóságokat. 

Az egyiptomiak hite szerint a halhatatlanságot az biztosította valaki számára, ha neve fennmaradt. Ez volt az oka annak, hogy a fáraótól a közemberig mindenki buzgón igyekezett megörökíteni nevét sírkamrájában és azon kívül is. Ennek azonban az ellenkezője is igaz volt: ha valakinek a nevét minden feliratról kivakarták, azzal lelkét megfosztották a túlvilági léttől.

A hieroglif írás és pár érdekesség

A hieroglifa szót először Clemens Alexandriai használta először Krisztus után 200 évvel. A görög „szent“ (hieros) és a „véset“ (glyfo) szavakból származik.

A hieroglifa írásmódról nem árt tudni, hogy azt maguk az egyiptomiak sem alkalmazták minden esetben. Ennek oka az volt, hogy a hétköznapi életben túl bonyolult dolog volt a megrajzolása és persze időigényes is. A bonyolultságát az is alátámasztja, hogy még az írnokok számára is készült egy úgynevezett „helyesírási szótár”, a Hood-papirusz, melynek segítségével dolgoztak. A helyesírás szabályai szerint egy szó jeleit csak úgy lehetett leírni, hogy a forma mindenféleképpen négyszögletű legyen. Ezt a szabályt annyira szem előtt tartották, hogy a jelek sorrendjét is bármikor megváltoztatták a „szépség” érdekében. A hieroglif írás leegyszerűsített formája, amit a papok használtak, a hieratikus írás volt, de emellett jelen volt a démotikus, vagyis a népi írásmód is.

Használatának utolsó századaiban egyre kevesebb írnok volt, aki még alkalmazta a hieroglif írásmódot. A helyébe lassan a kopt, majd a görög nyelv lépett, és a fontosabb művek is már e nyelven születtek meg. Hor-Apolló, i.sz III. században írta meg azon tanulmányát, amelyben ősei írásrendszerét magyarázta. Tulajdonképpen neki köszönhetjük, hogy a későbbi korok kutatói is sokáig arról voltak meggyőződve, hogy a hieroglif írásmód nem több mint egyszerű képírás.

Névmások, elöljárók, utótagok és más grammatikai jeleket az egyiptomiak olyan eszközzel használtak, amely hasonló a mai rébuszokhoz. Könnyebb volt, mivel teljesen elhallgatták a magánhangzókat és másik oldalon hangsúlyozták a mássalhangzókat. Fokozatosan kiengedték az írásból a magánhangzókat, és csak mássalhangzókat írtak.

Az egyiptomi írásban 24 mássalhangzójel volt, amely a semita ábécével nagyjából megegyezik. Az egyiptomiak, éppúgy, mint a többi keleti nép, magánhangzókat nem jelöltek az írásban. Ha pl. a zod (mondani) szót akarták leírni, csupán zd-t írtak. Úgynevezett értelmező (determinatív) jegyeket is használtak. Az értelmező jegyekre azért is szükség volt, mert az egyiptomi írásban egy és ugyanaz a jel hol szót, hol pedig mássalhangzót jelölt. Ez pedig az értelmező jelek igénybevétele nélkül természetesen sok félreértésre adott volna alkalmat. Maradjunk az előző példánál. A zod (elmondani) szót egy emberalakkal jelölték, aki a kezét ajkán tartja. A sura (inni) szót ugyanezzel a jellel ábrázolták, csakhogy még három hullámvonalat is rajzoltak melléje, amely jelezte, hogy a szó jelentése vízzel van összefüggésben.

Az írás iránya nem volt tisztán meghatározva. Az elején legtöbbször fentről lefelé írtak, az egyes jeleket oszlopokba sorolták, amelyek egymás mellé voltak rakva jobbról balra. Azonban ez az irány i. e. 2000 körül megváltozott, és a vízszintes sorokban kezdtek írni jobbról balra. A sorok irányát nagyon könnyű felismerni, az állatok és emberek képeinél a fej mindig az írás irányába van fordítva.

A legkésőbbi egyiptomi hieroglifákat i.sz. 394-ben vésték be a philaei templom falába. Ekkor már igen kevés szobrász volt, aki egyáltalán tudta olvasni a jeleket, így minden bizonnyal azt előre megrajzolták számukra, hogy ügyesebben tudjanak haladni a munkával. I.e. 323-ban, vagyis Nagy Sándor halálát követően i.e. 30-ig a Ptolemaioszok uralták Egyiptomot, ekkor lett a hivatalos nyelv a görög, majd később a latin. Persze a nyelv túlélte azt, hogy a hatalmas Egyiptom a Római Birodalom része lett, bár az is igaz, hogy lassan átalakult. Az ókori, egyiptomi nyelv megmaradt formáját, amit már csak néhány család beszélt, koptnak nevezték, és valójában sok köze volt ahhoz, hogy a tudósok e „maradvány” segítségével megfejtsék a hieroglifákat...

Az arabok fejtették meg az egyiptomi hieroglifákat?

Elképzelhető, hogy az egyiptomi hieroglifákat nem az európaiak fejtették meg először, hanem az arabok. Ráadásul legalább 800 évvel korábban jöttek rá a titok nyitjára, mint a rosette-i kő Napóleon-korabeli kutatói. Jean-François Champollion és Thomas Young neve mellett ideje megtanulnunk a X. századi arab polihisztor, Abu Bakr Ibn Wahsijah nevét is.

Az eddig elfogadott nézetek szerint a hieroglifákra támaszkodó írásmód nagyjából a rómaiak inváziójával együtt, azaz kb. Kr.e. 30 körül eltűnt az egyiptomiak életéből, ezt követően csak a hasonló írásjeleket használó, modernebb, gyorsabb és szélesebb néprétegek körében is elterjedt, de sokszor elvontabb írásmód, a demotikus írásról maradtak fenn nyomok.

Alapvetően azonban tudósok úgy vélik, hogy az arabok idejére a hieroglafikus írásmódhoz valamit is hasonlító demotikus írás sem érdekelte különösebben Mohammed követőit, így gyakorlatilag nem őrződött meg az a tudás, amely értelmezni tudta volna a hieroglifákat.

Átörökített tudás vagy zseniális megfejtés?

Valóban csekély érdeklődést mutattak az arabok az ókori Egyiptom kultúrája iránt, ám ennek ellenére igen sok írástudó másolta évszázadokon át szorgalmasan azokat az iratokat, melyekben Egyiptomról esik szó. Éppen ezért bár biztos tudásunk nincs arról, hogy a kora középkori arabok miként örökítették tovább a hieroglifák rejtélyének megfejtését, ám azt sem zárhatjuk ki teljességgel, hogy a különleges írásjelekre vonatkozó valamilyen tudás mégis átörökítődött.

Abu Bakr Ibn Wahsijah, egy X. századi arab polihisztor és alkímista ugyanis, ha nem is teljesen, de igen sok részletét megfejtette a hieroglifáknak. Az érdekes az a dologban, hogy könyvét, mely „Egy rajongó sóvárgása a szimbólumok megértése iránt” címet viselte, 1806-ban Londonban angolul is kiadták, igaz minden bizonnyal csak egy szűk közönség szentelt neki figyelmet. Kétségkívül furcsa azonban, hogy a hieroglifák 19. századi megfejtőinek, a francia Jean-François Champollionak és az angol Thomas Youngnak nem került látókörébe Wahsijah ezen műve.

Akár így, akár úgy volt a dolog, egyet mégis bizonyítottnak vélnek némely tudósok: amíg a sötét középkorból kilábaló Európában egészen a XIX. század elejéig úgy vélték, hogy a hieroglifák mindössze mágikus erővel bíró ám valódi jelentés nélküli szimbólumok voltak, addig az arab világban már a X. század végére tisztában voltak a hieroglifák valódi természetével. Arab tudósok ugyanis már ekkor felfedezték, hogy a hieroglifák valójában nem egyszerűen képek, hanem megfelelő hangokat jelképeznek, akárcsak a mi ábécénk betűi.