1947 kora tavaszán járunk, Jerikótól mintegy 10-15 kilométerre délre elterülő hegyvidéken, a Holt-tenger mellett. Egy Muhamad el-Hamed ed-Dib nevű, kiskorú beduin kecskepásztor észreveszi, hogy állatai közül az egyik elkóborolt, s mivel az atyai megtorlástól nagyon fél, a gida után indul. Muhamad barátunk egyre borúsabban látja a helyzetét, a kecske ugyanis nem kerül elő. Megerőlteti magát és olyan helyekre is bemerészkedik, ahová más esetben soha nem tenné. A sziklák közötti egyik nagyobb résből mintha hangokat hallana, lemászik az üregbe – és ettől kezdve történelem: Rábukkan a később Holt-tengerinek (avagy Kumráninak) nevezett papirusz- és pergamen-tekercseket rejtő agyagedények első darabjaira.
A véletlenül talált kincseit hazavitte a beduin táborba, ahol nem tudtak mit kezdeni az ismeretlen betűkkel teleírt szövegekkel. Tanácstalanságukban egy Betlehemben dolgozó cipészhez vitték el a leleteket, aki titokban műkincs-kereskedelemmel is foglalkozott. Kando, a suszter odaadta a kéziratokat a helyi szír-orthodox püspöknek, aki megvásárolta azokat. Mivel azonban ő sem tudta elolvasni a szövegeket, ezért hamarosan megmutatta az Amerikai Keletkutató Intézet egy fiatal professzorának, John Trevernek. Trever már első vizsgálatai során kimutatta a tekercsek ősiségét és értékét. Szenzációs felfedezéséről – fotokópiák kíséretében – beszámolt felettesének, a kor legnagyobb bibliai régészének, William Foxwell Albrightnak. Albright (itt jobbra)postafordultával megerősítette a tekercsek rendkívüli értékét. Ez az első, tudósok által is tanulmányozott kézirat Ézsaiás próféta könyve volt.
A kutatók érdeklődése Mohamed ed-Dib és a beduin törzs felé fordult. Igyekeztek minden tekercset megvásárolni, azonban sok már megsemmisült, vagy Kando és a szír-ortodox püspök révén mások kezébe került. Csak 1949-ben szerveződött régészeti expedíció a Mohamed ed-Dib által megtalált, ún. 1-es barlang felkutatására. ENSZ katonák védelmében indult meg a feltárás a francia dominikánus, Pere Roland de Vaux vezetésével. A kutatások szerint itt eredetileg kb. 56 agyagkorsó lehetett és kb. 80 kézirat elrejtésére szolgált. Ezek azonban eltűntek, csak apró kézirat–töredékek kerültek elő. A régészek és a beduinok – akik jó üzletet találtak a tekercsekben – tovább folytatták „versenyüket” az újabb leletekért. A beduinok bizonyultak szerencsésebbnek. 1951-ben megtalálták a második, majd a harmadik barlangot. Az előbbiből csak néhány tekercs-töredék, míg az utóbbiból két réztekercs került elő. A réztekercsekkel később, egy külön posztban foglalkozunk.
1952 őszén a beduinok újabb, tekercseket rejtő barlangokat találtak. A két, szorosan egymás mellett lévő üreget összenyitották, a leletanyag így összekeveredett. Titokban, az éj leple alatt kezdték meg a kipakolást. A felszínre hozott kéziratokat eladták, mígnem a hatóságok végül katonai erővel vették birtokba a barlangot, ami Kumrán „kincsesbányájának” bizonyult. (Csak 4-es barlangnak hívják, mert a leletek összekeveredése miatt nincs értelme a megkülönböztetésüknek.) Kb. 600 tekercset rejtettek itt el, amely azonban több mint 40 ezer darabra esett szét. 1953-54 folyamán egy héttagú tudóscsoport kezdte el a holt-tengeri tekercsek összeillesztését, fordítását és vizsgálatát. Olyan volt ez mint egy óriási kirakójáték. Sok tekercs csak évtizedekkel később, vétel révén, kalandos körülmények között került kutatók kezébe. (Sukenik és Yadin izraeli régész professzorok tevékenysége.) Napjainkig a Holt-tenger környékén 11 olyan barlangot találtak, amelyekből tekercsek kerültek elő.
Az eredetileg 900 tekercs mintegy 80 000 darabra hullott. Többségük sérült és hiányos, csak 11 kézirat mondható majdnem teljesnek. A 200 bibliai tekercs mellett, zsidó irodalmi és vallási szövegek, közösségi szabályzatok, Szentírás-kommentárok kerültek elő. Eszter könyve kivételével az Ószövetség minden iratából származnak részletek, a legtöbb Ézsaiás könyvéből, Mózes könyveiből és a Zsoltárokból. A kéziratok többsége ie. II. század - isz. I. század körülre datálható. A legrégibb darab egy Sámuel-könyve részlet az ie. IV.századból. A legjelentősebb bibliai kézirat kétség kívül az Ézsaiás tekercs. Ez a 7,34 méter hosszú pergamen, amelyen 54 hasábba tagolva, törés nélkül olvasható Ézsaiás teljes szövege, punktálatlanul (magánhangzók nélkül). A holt-tengeri tekercsek a többi kézirat esetében is az Ószövetség szöveghitelességét, azaz a masszoréta hagyomány megbízhatóságát igazolták. (A masszoréták a zsidó hagyományt őrző tudós másolók voltak, akik az isz. VII.-X. században a Szentírás szövegét szigorú szabályok szerint másolták, olvasatát a magánhangzók beillesztésével rögzítették.)
Kumrán és a holt-tengeri tekercsek kapcsolata
A kutatások mai állása szerint a Kumrán környéki barlangokból előkerült kézirattöredékek eredetileg többféle könyvtár részei lehettek. Ez magyarázza a tekercsek tartalmának korábban megmagyarázhatatlan változatosságát. Amikor a nagy római – zsidó háború (isz. 66-70) eseményi a zsidók számára már a tragikus végkifejlet felé haladtak, akkor sok menekült indult el Jeruzsálem-ből és a környező városokból az ellenállás utolsó katonai erődje, Masszada felé. A menekülők magukkal vitték szent irataikat is. A kéziratok némelyike eljutott En-Gedibe és Masszadába, azonban többségüket a menekülők biztonságos helyre rejtették, hogy a pusztulástól megóvják. Az elrejtés legideálisabb helyei a menekülés útvonalába eső barlangok lehettek. Kumrán a Jeruzsálemből a Holt-tenger partjáig vezető út végállomása, ugyanakkor fazekastelep is volt. Innentől kezdve sokan hajóra szállva tették meg az utat Masszada erődjéig. A vízre szállás előtt logikusnak tűnhetett a szent iratok biztonságba helyezése. Ezért kerülhettek elő a holt-tengeri tekercsek különféle, egymástól távol eső, de alapvetően Kumrán közelében lévő üregekből, sokszor épp Kumránban gyártott edényekből.
A régészek megpróbálták földeríteni a környéket, hogy megfejtsék kik is voltak a könyvtár tulajdonosai. Így került sor az '50-es években a kumráni romok feltárására az amforákat rejtő mészkősziklák és a Holt-tenger északi csücske között, egy napégette kietlen sziklateraszon. A monostor, (amely többek között pékséget, malmot, fazekas műhelyt, rituális fürdőmedencét és egy központi üléstermet vagy imaházat is magába foglalt), a szakemberek alapos vizsgálata után ugyanolyan réginek bizonyult, mint maga a könyvtár. Működése az időszámítás előtti harmadik századtól az időszámítás utáni 68. évre tehető.
A régészeti feltárások kérdések sorozatát vetették föl. Vajon bizonyíthatóvá válik-e az a régebbi szakmai feltevés, hogy az esszének, az ősi zsidó szakadárok voltak Kumrán lakosai? Ha igen, miért rejtették a tekercseket a környező barlangokba? Természeti katasztrófa késztette az itt élőket menekülésre vagy a római légiók? A helyszínen készültek az írások és másolatok vagy más könyvtárakból is kerültek ide? És nem utolsó sorban: milyen változásokat idéznek majd elő a felfedezések a kereszténység eredetéről és eredetiségéről, illetve az esszénekről és a korai zsidó keresztényekről kialakult tradicionális állásfoglalást illetően?
A HoIt-tengeri tekercsek fölfedezése világszenzációnak indult. A barlangok mélyén talált kéziratok évszázadokkal régebbinek bizonyultak, mint az addig ismeretes legrégibbnek tartott újszövetségi írások. Olyan kéziratok is felszínre kerültek, amelyeket mind a zsidó, mind a keresztény kánon kirekesztett szent könyveinek összesített kiadásaiból és igyekezett letagadni, még az emlékezetből is kitörölni. (Állítólag a zsidók számára az Enoch könyvek túl keresztények voltak, a IV-V. századi keresztények számára viszont túlzottan zsidók.) Az egyház az Enoch néven ismert összeállításnak minden elérhető példányát sikeresen megsemmisítette. Tette ezt annak ellenére, hogy a kumrániak szent könyvnek tartották, és ugyanakkor Jézus és Pál apostol kedvenc referencia könyve volt. Nem minden iróniától mentesen úgy került be a keresztény egyházi szakirodalomba, mint "Enoch elveszett könyve".
Kumránban azonban az évszázadok pora alól több példánya is előkerült és így fény derült arra, miért is kellett "elvesznie". Az Enoch könyvek ugyanis számos Újtestamentumban szereplő, közel két évezreden keresztül Jézusnak tulajdonított mondást illetve tanítást tartalmaznak. Gyakran ugyanabban a megfogalmazásban és ugyanazzal a szóhasználattal, mintegy kétségbe vonva, illetve alapjaiban megrendítve a keresztény tanok "égi kinyilatkoztatásának", vagy "egyedülvalóságának" állítását. A kumráni felfedezés valójában romba döntötte a legmasszívabbnak tartott bástyákat. Egyes bibliaszakértők szerint az Enoch könyvekkel a kereszténység atyja, mások szerint a korai kereszténység és az Esszének közötti kapcsolat "hiányzó láncszeme" bukkant föl a múltból. A könyvek teljes feldolgozását határtalan érdeklődéssel várta a tudós világ. Az ortodoxok illetve fundamentalisták viszont, (akik eredetileg meg voltak győződve róla, hogy Isten maga őrizte-védte meg a dokumentumokat két évezreden keresztül a bibliai tanok igazolására), egyre több aggodalommal figyelték az eseményeket.
A munka kezdeti lelkes nekirugaszkodás után csigalassúsággal haladt. Az anyag hozzáférhetőségét és a feldolgozott anyag publikálását korlátozták. A tekercsek analizálására jogosult kutatók számát a minimális szinten tartották. Mivel új hírek alig-alig jutottak el a sajtóhoz, és mind Jeruzsálem, mind a Vatikán szószólói váltig hangoztatták, a leletek semmi újat nem tartalmaznak, a média érdeklődése évtizedről évtizedre fokozatosan csökkent, míg szépen elhalt. Pontosan ez volt a cél.
John M. Allegro, angol kutató, aki 1953-ban a nemzetközi kutatóbizottság tagjaként, 1961-től pedig a Jordán kormány megbízottjaként évtizedekig figyelemmel kísérte a holt-tengeri leletek sorsát. Az 1984‑ben írt cikkében – Keeping the Secrets of the Dead See Scrolls (Titokzatosság a Holt‑tengeri Tekercsek körül) – nem kevesebbet állított, mint hogy a feldolgozás és széleskörű publikálás hátráltatása, valamint egyes felfedezések eltitkolása (lopás és megsemmisítés sincs kizárva) valójában valláspolitikai döntések eredménye. Könyvében felsoroIja a feldolgozás komplikáltságából adódó mindennapi problémákat – a rossz állapotban levő töredékek összeillesztésének, megfejtésének, kategorizálásának és katalogizálásának nehézségeit –, valamint a személyes (politikai és vallási) ellentéteket, szakmai vetélkedést. A fél évszázados késedelmet mégsem a felsoroltaknak, hanem a magas rangú és befolyásos konspirációs erőknek tulajdonította. Allegro meggyőződése volt, vatikáni körökben komoly pánikot okozott a 4. barlang anyaga, amely megerősítette a régi sejtést, hogy az egyház kisajátította az esszén szekta ideáit.
A néhai Edmund Wilson már 1955‑ben hasonló megállapításra jutott. Az amerikai New Yorker magazinban kifejtette, az egyházak mindent elkövetnek, hogy távol tartsák a köztudattól az új tudományos kutatások következtetéseit. Véleménye szerint azért, mert kétségessé teszi a keresztény vallás eredetiségét és egyedülállóságát, ugyanakkor új megvilágításba helyezi Jézus személyiségét és szerepét. Az évek folyamán, éppen a tekercsek anyagára támaszkodva a nemzetközi, elsősorban nyugat-európai szakirodalomban időnként megjelentek olyan tanulmányok, amelyek szerint a kereszténység "szülőanyja" a Kumránban élő esszén szekta. Az összehasonlítás eredményeképpen egyre inkább tagadhatatlannak látszott, hogy tanai, hitvilága és rituális szokásai sok tekintetben Jézus és a korai keresztények tanításaival kísértetiesen egyezőek. Mi több, újabb adalékok bizonyították, hogy “a keresztény evangéliumok nem csak a judaizmusból merítettek, hanem Ízisz és Ozírisz vallásából, a pogány, és a görög filozófiai tradíciókból” is. Wilson, a kiváló író és irodalomkritikus a leletekre alapozottan kijelentette, eljött az idő a kereszténység új értelmezésének nyilvánosságra hozatalára. Amely szerint (az új(?) vallás) nem a váltig propagált Isteni kinyilatkoztatás, hanem csak "egy epizód a sok közül" az emberiség történelmében. Mondhatnánk az evolúciós társadalmi fejlődés ívének egyik parányi összetevője.
Az esszének szigorúan tradicionális közössége saját elképzelései szerint értelmezte Mózes öt könyvét és nyíltan támadta a jeruzsálemi vallási arisztokráciát. Nem kevesebbel, mint Isten- és templomgyalázással, erkölcsi lazasággal és korruptsággal vádolva. A szekta Jeruzsálem fönnhatóságát visszautasítva nem volt hajlandó állat-áldozatot bemutatni a Templom oltárán. A legelszántabb hívek az időszámítás előtti második évszázadban elvonultak a sivatagba és közel kétszáz évig ott tanultak, dolgoztak és írtak az Új Jeruzsálemben, vagyis Kumránban egészen addig, míg a római légiók elsöpörték őket. Az emigráns szerzetesek hűségesen másolták a több száz éves héber bibliát és egyéb szent könyveket, ugyanakkor megpróbálták értelmezni a jelent és felkészülni a jövőre. A közel-keleti és a mediterrán gyakorlattól eltérően kommunális jellegű közösségbe tömörültek és kora hajnalban közös imával dicsőítették a felkelő napot. Túlélő iratok szerint demokratikus önkormányzatot alakítottak ki: szavazással választották vezetőjüket és puritán körülmények között, szigorú napirendet követve, testvériességben éltek. Az esszének komolyan hitték és készültek a közeli világvégére, az Égi Birodalom és a Messiás eljövetelére, "még az ő idejükben". Nem tűnik véletlennek, hogy Jézus ugyanezt hitte és ígérte apostolainak – még az ő idejükben.
A szakadár esszének voltak az első középkeleti vallási közösség, amely hindu szertartások hatásra liturgiába iktatta a vízzel való megkeresztelést. Magas fokú etikai értékrendszerüket jellemezte, hogy elítélték a rabszolgaság intézményét – amelyet pedig az Ótestamentum és később az Újtestamentum is elfogadható társadalmi jelenségnek tartott. Ugyanakkor gyakorló pacifistákként nem tűrtek fegyvert a monostor falain belül. Vallástörténészek megállapítása szerint nemcsak Jézus, de a testvéröccse Jakab és az apjuk József is tagjai voltak az esszén közösségnek. Nagyon valószínűnek tűnik, hogy Jézus abban az időszakban, amelyről a biblia nem tud elszámolni – 13‑30 éves koráig – a monostor lakója (diákja? tagja? tanítója?) volt, és innen vándorolt társaival tanulmányútjaira, többek között feltételezhetően a távoli Indiába.
Dr. Charles Francis Potter tiszteletes nagysikerű könyve, Jézus elveszett éveinek feltárása (The Lost Years of Jesus Revealed), a Holt-tengeri tekercsek és az egyiptomi Nag‑Hammadiban talált írások összesítéséből egy új Jézus kép kibontakozására hívja fel a figyelmet. Eszerint a "műveletlen és kuruzsló ács–vándorprédikátor" helyett "széles látókörű utazó, bölcs tanár, eredeti és független gondolkodó", aki megfigyeléseinek és tapasztalatainak felhasználásával új igazságot keres. Természetesen a Bibliából nem lenne könnyű levezetni, illetve bizonyítani az eredetiséget és független gondolkodásmódot. Nyilván ezért máshol maga Dr. Potter is így fogalmaz: "Jézus csodálatra méltó fiatalember, aki a vad természetből lépett elő, hogy átadja a világnak a számos kultúra ismeretéből levont bölcsességét, hitét és reményét, amelyet a Kumrán közösség könyvtárában tanult, a Sós-tenger partjánál." Ez az újszerű értékelés azonban akármennyire is vonzó és akármennyire is valószerű, az egyházak számára mégis elfogadhatatlan.
Az automatikus visszautasítás annak a kérdésnek a következménye, amely kétségessé teszi, hogy megváltoztatható-e Jézusról kialakult kép anélkül, hogy a szavai, tanításai is megváltoznának? Itt viszont sokkal régebbi kételyekhez érkezünk. Vajon valójában Jézus tényleges szavait olvassuk-e az Újtestamentumban? Vagy pedig a próféta‑elődöktől származó idézeteket, amelyeket Jézusnak tulajdonítottak a szentírás alkotói? Nyilvánvalóan a kumráni leletek hatására nemzetközi kutatógárda kezdett foglalkozni a kérdéssel, vajon mi lehet eredeti Jézus tanításában? És mi az, amit a Mester az esszének könyvtárait tanulmányozva a héber, görög, egyiptomi, hindu és nem utolsó sorban esszén vallásfilozófusoktól és tanítóktól vett át? És vajon mi az, amit az evangélisták utólag adtak a szájába? "Meglehetősen nehéz lesz lehámozni Jézus tanításairól a rárakódott teológiai rétegeket és a követői által tett módosításokat" – írja Dr. Potter.
A keresztény hívek számára egészen a XX. század második feléig a Jézusba vetett hit volt a legfontosabb doktrína. Jézus “történelmi” személyisége, az apostolok és a korai keresztények élete, munkássága nem tartott jelentős érdeklődésre számot. Azonban 30‑40 éve, éppen az egyiptomi és a kumráni régészeti felfedezések következtében, a mérleg serpenyője átbillenni látszik a másik oldalra. Sok érdekes, átgondolt, történelmi hátterű írás jelent meg Jézus életéről, a korabeli politikai és vallási viszálykodásokról. Hosszú cikket közölt a U.S. News and World Report az első keresztényekről. “Nem akartak megválni a judaizmus eszméjétől, csak meg akarták újítani." A cikk írója nem kevesebbet állít, mint hogy Jézus és követői nem vallásalapítónak tartották magukat, hanem a judaizmus megreformálóinak.
Dr. Potter szerint a Holt-tengeri tekercsek azért izgatják a fantáziánkat, mert "némi fényt vetnek rá, mit tanulmányozott, milyen írásokon elmélkedett (Jézus) és milyen lehetett valójában az ő egyénisége, mielőtt a teológusok istent csináltak belőle." A Vatikán fantáziáját viszont leginkább az izgatta az elmúlt évtizedekben, hogy lehetne a világ elől eltitkolni mit is tanulmányozott, milyen kútfőkből merített Jézus. Elhallgató taktikázásában és manipulációiban szorosan együttműködő szövetségesre talált az izraeli hatóságokban. A tanok fő bástyáinak esetleges leomlása ugyanis Mózest is maga alá temette volna – az égő csipkebokorral együtt. Minél kevesebbet hallanak és tudnak az emberek a Jézust és tanítványait ihlető Enoch iratokról, annál kisebb a valószínűsége. hogy valakinek eszébe jutna: logikusabb lenne a világszerte bevezetett judeo-keresztény szópárosítást esszén-keresztényre cserélni.
Miért van annyi titkolódzás, háttér manipuláció, konfrontáció a Holt-tengeri tekercsek körül? Miért hajtogatják váltig az egyházatyák, hogy nem többek, mint régi iratok még régebbi változatai? Ugyanakkor miért mondják a valláskutatás egyes szaktekintélyei, ha egyszer teljes terjedelmében megismerhető lesz, elkerülhetetlenül mélyreható változásokat fog előidézni mind a keresztény, mind a zsidó vallás, mind a Bibliák világában? A válasz egyelőre kibontakozóban van. Az újtól, a megismeréstől való félelem, a tévedhetetlenség, valamint az előítéletek vaksága fékező erőként lassítják, sőt akadályozzák ezt a kibontakozást.
A '67-es háború után, az izraeli kormány fennhatósága alá kerültek a kumráni leletek – következésképpen leváltották az eredetileg felhatalmazott, tudományos kutatókat is alkalmazó nemzetközi gárdát. Az lzraeli Antik Ügyek Bizottsága 1988‑ban felgyorsította a feldolgozási munkálatokat, - legalábbis ezt közölték az illetékesek. Nem utaltak azonban arra, mi is történt a két dátum közötti 21 évben. 1980-ban ugyan széleskörű fölháborodás söpört végig a tudós világban a nemzetközi kutatási jogszabályok semmibe vétele, és a tudósok kutatási jogának megtagadása miatt. A szakmabeli tiltakozási hullám azonban nem járt eredménnyel, és ezután teljesen elcsendesedett. A nemzetközi botrány után, és az információk szerint jelenleg is 55 izraeli kutató foglalkozik a dokumentumok feldolgozásával. Hogy mikorra várható a munka befejezése, mikor juthat végre a nemzetközi tudósvilág a teljes anyaghoz? És vajon mikor kezdheti meg kibogozni a benne sorakozó rejtélyeket? Ezekre a kérdésekre még nem érkezett érdemi válasz...
UPDATE:
Digitalizálják a Holt-tengeri tekercseket
A projekt, amelynek során pergamentöredékek ezreit és 900 különálló tekercset kell digitalizálni, körülbelül öt évet vesz igénybe. A cél, hogy a kétezer éves iratok mindenki számára hozzáférhetővé váljanak. "Felfedezésük óta első ízben a holt-tengeri tekercsek egy kattintással elérhetővé válnak" - hangsúlyozta a Pnina Sor, az Izraeli Régészeti Hivatal konzerválási osztályának vezetője.
A holt-tengeri tekercsek digitalizálása során olyan amerikai űrtechnológiát alkalmaznak, amelyet az égitestek korának megállapítására használnak. A legkorszerűbb képalkotó technológia, beleértve az infravörös fotografálást, "visszahozhatja" az évszázadok során elhalványult írásjeleket. Az 1950-es években már lefényképezték a leleteket infravörös fényben, ám a technológia azóta sokat fejlődött. Hogy megvédjék a tekercseket, olyan felszerelést használnak, amely a minimumra csökkenti a fényexpozíciót.
Az Izraeli Régészeti Hivatal, amely a holt-tengeri tekercsek állagának megóvásáért felelős, időnként megengedi a nagyközönségnek, hogy megtekintsen e dokumentumok közül némelyet. Legutóbb Izrael állam megalapításának 60. évfordulója tiszteletére kiállították Ézsaiás könyvét.
No Response to "A Holt-tengeri tekercsek titkai"
Megjegyzés küldése