az Y ügyosztály

„Minden fél az időtől, az idő fél a piramisoktól” (arab mondás)

A Nílus nyugati oldalán száznál több piramis állt egykoron, némelyek máig fenségesen törnek a csillagok felé, másokon meglátszanak már a múló idő pusztításai. Csendes áhítattal szemlélik őket turisták és régészek, azt kutatva, milyen roppant tudással felvértezett emberek alkothatták ezeket a csodálatos építményeket.

A gízai-fennsíkon magasodik az egyetlen épen fennmaradt csoda a hét ókori közül, amely túlélte az évezredek viharait. A legalább 4500 éve itt trónoló gúlák közül a IV. dinasztia uralkodójának, Kheopsznak tulajdonított építmény rejtély a rejtélyben. Ráadásul, ahogy fejlődik korunk technikája, úgy válik még titokzatosabbá, mintha szándékosan játszana a kutatókkal, mindössze apró fogódzókat ad magából, a többit a fantáziánkra bízza. Az Istenekhez közeli csúcs alatt sem kívül, sem belül nincs felirat, egy piros „Kheopsz” jelen kívül, melynek valódisága erősen vitatott. Ezt még 1837-ben találta Vyse brit ezredes, a "Király Kamrájá"-ban, ahová előzőleg robbantással vájt utat magának. Szerencsére, ilyen drasztikus lépésre azóta senki sem ragadtatta magát.

A Nagy Piramis rejtélyek sokaságát őrzi termeiben, eredetével, építésével, legendáival kapcsolatban túl sok a megválaszolatlan kérdés, a bizonyítatlan feltételezés. Annak ellenére, hogy archeológusok, történészek és egyéb kutatók sokasága évszázadok óta folyamatosan a válaszokat keresi e kérdésekre, szinte csak annyi biztos, hogy a grandiózus alkotás évezredek óta ott magasodik Kairó mellett, Gizában.

Kheopsz piramisa már az ókorban is a világ egyik nagy talányának számított. Egyedülálló építészeti megoldásaival, a világ legnagyobb rejtélyeinek egyike. Pusztán az ismeretlen számunkra, kik, miért és miként alkották? Az egyiptológusok szerint i. e. 2560 körül emelték. Az építés folyamatáról az ókori görög történetíró Hérodotosz az i. e. 5. századból ad leírást. Szerinte a piramis elkészítésén 20000 munkás 20 éven keresztül dolgozott.

Közvetlenül Kairó határában, a sivatagban találjuk a világhírű gízai piramisokat. A legfiatalabb és legkisebb, Menkauré (Mükeriosz) piramisa, a középső méretű, Khephrén (Hafré) fáraó nevét viseli. A legnagyobbat Kheopsznak (más néven Hufu) tulajdonítják. A teljes piramiskomplexum a három nagy piramison kívül magában foglalja a hozzájuk tartozó halotti templomokat, kisebb piramisokat, a Nagy Szfinxet, Hafré és Menkauré völgytemplomait, Hentkauesz királyné sírját, a nemesek masztabáit és más, a halottkultusszal kapcsolatos építményeket.

Kheopsz apja, Snofru fáraó halála után átvette a hatalmat, és rögtön parancsot adott a piramis megépítésére. Az új uralkodó minden addigi piramisnál nagyobb és díszesebb síremléket akart, amely halála után is hirdeti hatalmasságát. Akarata megvalósult, a fáraó hadvezére, Hermont által tervezett csodálatos épület valóban óriási méretekkel rendelkezik: alapja 230x230 méter, súlya 6,4 millió tonna. A mértanilag szabályos kőgúla tökéletes téglaformára alakított kövekből áll, melyeket habarcs nélkül rögzítettek egymáshoz; készítésének módja máig vita tárgyát képezi, miként az is, hogy összesen hány tömbből állhat. A korai források 2,5 millió darabot emlegetnek, újabb számítások szerint azonban nem több hatszázezernél. Átlagban 1 köbméteres, 2 tonnás kváderekből építették, azonban némelyik kő súlya eléri a 10-15 tonnát is. A kőgúlát eredetileg simára csiszolt, fehér mészkőburkolattal vonták be, magassága egykor 146,6 méter volt, ami egy 50 emeletes lakóház magasságának felel meg. Ma már „csak” 137,2 méter, mert a keresztes hadjárat után a városok újjáépítéséhez használták fel a burkolatát, ekkor tűnt el a tetejéről az aranyból készült záróköve is. Hihetetlen pontosságról tanúskodnak az oldalvonalak is, hosszuk között mindössze húsz centiméter az eltérés, és a kövezeten belüli szintkülönbség is csak két és fél centi. Érdekesség, hogy a Kheopsz-piramis pontosan a Baktérítőn áll és oldalai a négy égtáj felé néznek.

A piramis eredeti bejárata az északi oldalon, 17 méterre a talajszint felett helyezkedik el. A római korban lezárt bejáratot csak az Abd Allah al Ma'mun kalifa által vágott folyosóról visszafelé keresve lehetett megtalálni, olyan alaposan elrejtették. Innen 1 méter széles folyosó indul lefelé, a lépcsős piramisok lejtős járatának mintájára. Erről a folyosóról nyílik a "Nagy Galériához" vezető út, melyen keresztül a "Király Kamráját" lehet megközelíteni. A piramisban ez az egyetlen hely, ahol a burkoláshoz gránitot használtak, de a kövek felületét nem díszítik faragások. A "Király Kamrájának" közepén egy hatalmas, nyitott vörösgránit szarkofág áll, ez az uralkodó sírhelye. Mindazonáltal a tudósok egy része úgy véli, hogy Kheopsz fáraót sohasem temették el a híres, Nagy Piramisban.

Általánosan elfogadott tétel, hogy funkciójukat tekintve a piramisok síremlékek. A Nagy Piramis esetében viszont megzavarta a kutatókat, hogy ezen nincs rajta egyik fáraónak a hieroglifája sem, csak feljegyzésekből derült ki, hogy Kheopszhoz köthető az építmény. A történészek abban biztosak, hogy a belsejét 3500 évig senki sem háborgatta, lévén a helyiek hite szerint aki a sírhelyet megbolygatja, azt félelmetes démonok könyörtelenül megölik. Az első, aki mégis behatolt a piramis gyomrába, Harun al Rasid, a hatalmas muszlim uralkodó fia, Abd Allah al Ma'mun kalifa (Kr.e. 813 - 833) volt. Keserűen csalódnia kellett, a kamra nem rejtett semmit, csupán a denevérek ürülékének 28 cm vastag szőnyegét. A tudósok egy része úgy véli, nem is temették ide Kheopszot, mert a szarkofág csak félig volt kész, és a halotti kamra sem volt feldíszítve, ami teljesen ellentmond a korabeli temetkezési szokásoknak. Valószínűnek látszik tehát, hogy Kheopsz király sohasem nyugodott ezen a helyen.

Az ókori Egyiptomban mindent feljegyeztek, ám éppen a kor legnagyszabásúbb akcióiról, a piramisok keletkezéséről nem maradt fenn egyetlen sor vagy ábra sem. Feltevések, találgatások vannak, bizonyítékok azonban nincsenek. A hihetetlen matematikai, mértani és építészeti tudás a kérdések sorát veti fel. Hogyan tudtak 4500 évvel ezelőtt a modern technika vívmányai nélkül, mindössze mérőpálcák és kötelek segítségével ilyen precizitást produkálni? Hogyan tudták ilyen pontossággal egymáshoz csiszolni az óriási kőtömböket? És egyáltalán, mivel mozgatták őket? A rendelkezésre álló adatokból kiindulva egyes szakértők kiszámították, hogy egy hatszázezer kőtömbből álló monstrum húsz év alatt csak úgy épül fel, ha legalább napi 81 tömböt a helyére tudtak illeszteni, ami szinte elképzelhetetlen mennyiség daruk és emelők nélkül. Az ókori technika korlátaira hivatkozva sajátos elgondolások is szárnyra kaptak. Az egyik teória szerint a piramisok a földönkívüli civilizációk csillagvizsgálói voltak, Strabo görög geográfus „égből alászállott építménynek” nevezte őket, amely kétséget kizáróan „nem emberi kéz műve”. Manly Hall amerikai filozófus úgy vélte, hogy Atlantisz elhagyói segédkeztek az építkezésben, egy skót csillagász, Charles Piazzi Smyth pedig könyvében arra mutatott rá, hogy bolygónk valamennyi szárazföldjének középpontja pontosan a gízai Nagy Piramis belsejében lehet. Edgar Cays szerint a piramis valójában egy megfejtetlen kódrendszer, ami a matematikai és mértani tudás mellett próféciákat is tartalmaz.

John Taylor, a London Magazin szerkesztőjének számításai szerint, ha a Nagy Piramis kerületét elosztjuk a piramis magasságának a kétszeresével, akkor csaknem a pí-vel azonos számot, kb. 3,1415927-et kapunk. Mindezek alapján feltételezhető, hogy az egyiptomiak ismerték a pí-t, s azért építették ilyen nagyságban a piramist, mert ezzel a Föld méreteit akarták rögzíteni. Később ezek alapján Charles Piazzi Skócia királyi csillagásza felállította a Piramis-hüvelyk elméletet, mely szerint a piramis szerkezete az időt és a teret is méri. A kerület ugyanis piramishüvelykben mérve a 365,2 ezerszerese, ezek szerint az ókori egyiptomiak ismerték az év napjainak pontos számát.

Csillagászok az Orion csillagkép 3-as csillagzatával is összefüggésbe hozzák Kheopsz, Khephrén és Mükerinosz piramisegyüttesét.

Örök dilemma, vajon van-e összefüggés az ókori építmények és a csillagok között? A nap a 12 csillagképen 25920 év alatt halad át, egy csillagképre 2160 év esik. Ezt nevezzük kozmikus évnek. Ezt a 12 csillagképet állatokról nevezték el, ez lett az állatöv, azaz a zodiákus. A Naprendszer i.e. 10500-ban éppen az oroszlán jegyében állt, mely csillagkép akkoriban a szfinx tekintete előtt a horizonton ragyogott, és ez az állapot csupán 25920 évente ismétlődik. Ez az időpont a legelfogadottabb tézis az özönvíz jelenségére, ugyanis ekkortájt olvadhatott el a jégtakaró a földön. Szintén 12500 éve már, mikor Ozirisz képmása, az Orion csillagkép, szokás szerint ott fénylett a tiszta égbolton, és belső három csillaga szolgálhatott mintául a három gízai piramis építőinek. Hiszen amilyen szögben és távolságban ma fekszenek a sziklaplatón, az pontosan megegyezik - talán véletlenül - az akkori csillagállással.

Sokan kételkednek abban, hogy kb. 5000 éve, a neolitikumból épphogy kilépve, egyszerre csak betoppant "kőbaltájával", rézszerszámaival az ember, és felhúzta ezeket a csodálatos építményeket a semmiből. Inkább hisznek egy korábbi civilizáció létezésében majd pusztulásában. Az ő örökségük lehettek e csodás gúlák, melyek később az Óbirodalomban mintául szolgáltak a további, kisebb piramisok építéséhez. Az sincs kizárva, hogy valóban 4500 éve készültek, de egy régi terv szerint, mely ki tudja mióta hevert valahol elrejtve porosan, és ki tudja hogyan került oda?

Lehet válogatni a piramisok körül keringő tézisek közül, csakúgy, mint azok lehetséges építészeti megoldásaiból.

Például: a súlyos köveket vízzel locsolt rámpán vonszolták végig, talán fából készült szánokon, köteleket használva, ugyanis a kereket, a csigát sem ismerték még akkor. Esetleg hosszú fagörgőkön húzták, tolták felfelé, avagy a gúlák köré óriás falat emeltek, aztán vízzel töltötték fel, amelyen a sziklák szinte lebegve kerültek rendeltetési helyükre. Elképzelhető, hogy a köveket hatalmas ballonokkal emelték meg, mint azt egy abüdoszi márványdarab jeleiről feltételezik. Szóba került terebélyes sárkányok használata, melyek a szél erejétől segítve emelték a magasba a monolitokat, avagy az emberi fül számára érzékelhetetlen, rezgő ultrahang borzasztó erejét felhasználva emelték rendeltetési helyükre a köveket!

Mindenesetre tény, a Nagy Piramisnak – ma is irigylendő pontossággal tájolták az égtájak felé - az újkorban is kozmikus erőt tulajdonítanak. 1884-ben New Yorkban a világdélkör meghatározásakor, először a gízai piramisokon való áthaladást javasolták, mielőtt Greenwich mellett döntöttek volna.

Bárkik is tervezték és kivitelezték e gigantikus építményeket, legyenek akár megalomán uralkodók, akár egy letűnt archaikus civilizáció polgárai, rendelkezniük kellett a geometria, a matematika, a csillagászat magas szintű tudományával, tisztában voltak a statikával, a tájolással, a földméréssel is. Ismerték a területszámítást, a függőónt, eszközeik pedig messze felülmúlták a kor lehetőségeit. Egy olyan civilizációról lehet szó, mely feltérképezte a bolygót és kiváló műszaki eszközökkel bírt. Az egész műveletsor csúcstechnológiát feltételez.

Aligha állunk messze az igazságtól, ha azt mondjuk, hogy sok meglepetést tartogat még számunkra az ókori Egyiptom felfedezése a közeljövőben.